Progresszió más megvilágításban
Mi az a négyes egység?


Mit jelent maga a kifejezés?
Fejlődés, haladás; fokozatosság. Ebből következően maga a kifejezés pozitív irányba mutat, ami azt jelenti, hogy valamit magasabb szintre emelünk. A rulett esetében ez az induló alaptét megemelésének mértékét jelenti, ami nem más mint egy szorzószám. A rulett esetében ezzel szemben a szabályok szerint meghatározott téthelyenként eltérő nyereményszorzó áll. Azaz, ha az adott téthelyen találat következik be, akkor ez a szorzószám mutatja meg, hogy a játékos a zsetonjainak hányszorosát nyeri.
Itt kezdődnek a problémák!
A "HASZNOS LETÖLTÉSEK>>>" oldalon letöltheted azt az Excel fájlt, amin keresztül világossá fog válni, hogy miről is írok tulajdonképpen. Ugyanis a legtöbb probléma abból adódik, hogy a játékosok túlnyomó többsége még soha nem jutott el odáig, hogy megvizsgálja a számok alakulását egy konkrét összefüggésben. A négy kulcsfigura (Bankroll,alaptét,progresszió és az intervallum) állandó, és megbonthatatlan kölcsönhatásban állnak egymással. A táblázatban egyértelműen beazonosítható mindegyik.Egyedül az intervallum kapta a "pörgetés" szám elnevezést a könnyebb érthetőség kedvéért. A számok megváltoztatásával érzékletessé válik az a lényegi különbség, ami abból adódik, hogy nem mindegy melyik téthelyen játszunk. A számok változtatásával azt is megfigyelheted, hogy külön milyen összefüggésben áll egymással szemben a progresszió és a nyereményszorzó.
.
Miért fontos ez?
Sok különböző tétemelési stratégia kering a neten. Ezek mind önálló éltetet élnek, mint egy általános, mindenre ráhúzható stratégiák. A játékosok egymásnak ajánlgatják többnyire azzal a jelzővel, hogy "Bankroll" kímélő. Önmagában ebben nincs ellentmondás, csak az általánosítással van a baj, mert a táblázat számainak változása jól demonstrálja azt, hogy nem lehet öncélúan bárhol, bármilyen formában alkalmazni őket. Csak a nyereményszorzóval összevetve határozható meg az alkalmazhatóságuk, mert nagyon csalóka tud lenni a dolog. A játékos folyamatosan emel, és amikor bekövetkezik a találat, nem érti miért vesztett mégis.
A progresszió hatásai
.
Az intervallum megválasztásával (Mikor és meddig rakunk tétet) a találati valószínűséget tudjuk megnövelni egy választott pörgetés számon belül. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem ész nélkül nyomatjuk, amíg elfogy a Bankroll, hanem csak egy tűrés határon belül adunk tétet a játékban. Ez magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy azon belül nincs találat, így azt a menetet elveszítjük. A folytatásban két dolog között választhatunk. Megemeljük az alaptétet, hogy a folytatásban visszanyerhessük az elveszített zsetont, vagy nem nyulunk az alaptéthez és inkább a progressziót emeljük meg, hogy ugyanazon az intervallumon belül egy magasabb és sokkal progresszívebb találatot érhessünk el. Ezt főleg a 2-es nyereményszorzónál láthatod, hogy mit jelent. Nem akarom elvenni tőled a megismerés élményét, ezért nem vezetem le a folyamatot. Sokkal inkább válik a hasznodra, ha magad teszed meg, mert minden világosabbá fog válni. (Vesztes kör után megemeljük a progressziót.)
Csináld magad!
- A lényeg, amit meg kell figyelned, és érdemes számolnod. A kiindulási alap az, hogy ha a táblázat szerint a 10. pörgetésnél veszítesz, akkor 1023 zsetonod fogja bánni. Mit látsz alapbeállítás alatt? Azt, hogy bármennyit teszel fel 1 db zseton a nyereményed. Akkor ez mit is jelent? Azt, hogy 1023 megnyert játéknak kell következnie úgy, hogy közben egyet sem veszíthetsz. Csak akkor tudod visszanyerni az elvesztett pénzedet.
- Vizsgáld meg mi történik akkor, ha alaptétet emelsz? Meddig kell azt emelned, és hány pörgetésig bírja a bankrollod? És ami még fontos, hány megnyert játékban tudod visszanyerni az elvesztett zsetonokat?
- Ugyanezt modellezd le a progresszió megemelésével és vond le a következtetéseket.
Téma: Progresszió más megvilágításban
алиэкспресс скидки
Dátum: 2021.04.16 | Feladó: PatrickLic
алиэкспресс
Dátum: 2021.03.21 | Feladó: PatrickLic
Работа Красноярск
Dátum: 2021.03.16 | Feladó: Adventist
7 900 RUB в день ждут тебя!
Dátum: 2020.07.03 | Feladó: ScottPoeno
8 281 RUB в день ждут тебя!
Dátum: 2020.07.02 | Feladó: ScottPoeno
8 124 RUB в день ждут тебя!
Dátum: 2020.07.02 | Feladó: RonnieAsype
You're my last best hope guys :-/
Dátum: 2019.11.26 | Feladó: Charlesnen
новейшая технология размножения денег
Dátum: 2019.11.24 | Feladó: MaksimImine
Хакерские форумы по взлому email DedicateT
Dátum: 2019.11.05 | Feladó: ArthurCib
Легко запомнить сайт для скачивания видео и mp3 с youtube
Dátum: 2018.07.14 | Feladó: Lorik66