Progresszió más megvilágításban

2014.01.14 18:12

Mi az a négyes egység?

 

Mit jelent maga a kifejezés?

 

Fejlődés, haladás; fokozatosság. Ebből következően maga a kifejezés pozitív irányba mutat, ami azt jelenti, hogy valamit magasabb szintre emelünk. A rulett esetében ez az induló alaptét megemelésének mértékét jelenti, ami nem más mint egy szorzószám. A rulett esetében ezzel szemben a szabályok szerint meghatározott téthelyenként eltérő nyereményszorzó áll. Azaz, ha az adott téthelyen találat következik be, akkor ez a szorzószám mutatja meg, hogy a játékos a zsetonjainak hányszorosát nyeri.

 

Itt kezdődnek a problémák!

 

A "HASZNOS LETÖLTÉSEK>>>" oldalon letöltheted azt az Excel fájlt, amin keresztül világossá fog válni, hogy miről is írok tulajdonképpen. Ugyanis a legtöbb probléma abból adódik, hogy a játékosok túlnyomó többsége még soha nem jutott el odáig, hogy megvizsgálja a számok alakulását egy konkrét összefüggésben. A négy kulcsfigura (Bankroll,alaptét,progresszió és az intervallum) állandó, és megbonthatatlan kölcsönhatásban állnak egymással. A táblázatban egyértelműen beazonosítható mindegyik.Egyedül az intervallum kapta a "pörgetés" szám elnevezést a könnyebb érthetőség kedvéért. A számok megváltoztatásával érzékletessé válik az a lényegi különbség, ami abból adódik, hogy nem mindegy melyik téthelyen játszunk. A számok változtatásával azt is megfigyelheted, hogy külön milyen összefüggésben áll egymással szemben a progresszió és a nyereményszorzó.

.

Miért fontos ez?

 

Sok különböző tétemelési stratégia kering a neten. Ezek mind önálló éltetet élnek, mint egy általános, mindenre ráhúzható stratégiák. A játékosok egymásnak ajánlgatják többnyire azzal a jelzővel, hogy "Bankroll" kímélő. Önmagában ebben nincs ellentmondás, csak az általánosítással van a baj, mert a táblázat számainak változása jól demonstrálja azt, hogy nem lehet öncélúan bárhol, bármilyen formában alkalmazni őket. Csak a nyereményszorzóval összevetve határozható meg az alkalmazhatóságuk, mert nagyon csalóka tud lenni a dolog. A játékos folyamatosan emel, és amikor bekövetkezik a találat, nem érti miért vesztett mégis.

 

A progresszió hatásai

.

Az intervallum megválasztásával (Mikor és meddig rakunk tétet) a találati valószínűséget tudjuk megnövelni egy választott pörgetés számon belül. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem ész nélkül nyomatjuk, amíg elfogy a Bankroll, hanem csak egy tűrés határon belül adunk tétet a játékban. Ez magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy azon belül nincs találat, így azt a menetet elveszítjük. A folytatásban két dolog között választhatunk. Megemeljük az alaptétet, hogy a folytatásban visszanyerhessük az elveszített zsetont, vagy nem nyulunk az alaptéthez és inkább a progressziót emeljük meg, hogy ugyanazon az intervallumon belül egy magasabb és sokkal progresszívebb találatot érhessünk el. Ezt főleg a 2-es nyereményszorzónál láthatod, hogy mit jelent. Nem akarom elvenni tőled a megismerés élményét, ezért nem vezetem le a folyamatot. Sokkal inkább válik a hasznodra, ha magad teszed meg, mert minden világosabbá fog válni. (Vesztes kör után megemeljük a progressziót.)

Csináld magad!

  • A lényeg, amit meg kell figyelned, és érdemes számolnod. A kiindulási alap az, hogy ha a táblázat szerint a 10. pörgetésnél veszítesz, akkor 1023 zsetonod fogja bánni. Mit látsz alapbeállítás alatt? Azt, hogy bármennyit teszel fel 1 db zseton a nyereményed. Akkor ez mit is jelent? Azt, hogy 1023 megnyert játéknak kell következnie úgy, hogy közben egyet sem veszíthetsz. Csak akkor tudod visszanyerni az elvesztett pénzedet.
  • Vizsgáld meg mi történik akkor, ha alaptétet emelsz? Meddig kell azt emelned, és hány pörgetésig bírja a bankrollod? És ami még fontos, hány megnyert játékban tudod visszanyerni az elvesztett zsetonokat?
  • Ugyanezt modellezd le a progresszió megemelésével és vond le a következtetéseket.

Téma: Progresszió más megvilágításban

2000 в ДЕНЬ НА ПОЛНОМ ПАССИВЕ

Dátum: 2023.09.15 | Feladó: gerfigor


Free SEO Tools

Dátum: 2023.03.21 | Feladó: AaronRuild


Запчасти На Газонокосилку Lux Tools

Dátum: 2022.10.30 | Feladó: Marcuspek







Врач-Хирург

Dátum: 2022.10.29 | Feladó: Peteralirl







Qt3050 Запчасти Для Газонокосилки

Dátum: 2022.10.29 | Feladó: Marcuspek







How to earn income from cryptocurrencies?

Dátum: 2022.09.21 | Feladó: Manuelalirm



белые деревянные стулья для кухни купить Кузьминки

Dátum: 2022.05.28 | Feladó: Awerfuirundef

Самое Интересное

Dátum: 2022.04.22 | Feladó: RobertCew


doctor-61.ru

Dátum: 2021.10.07 | Feladó: EstebanSax


Re:doctor-61.ru

Dátum: 2022.07.23 | Feladó: ClezeripLover









1 | 2 | 3 >>

Új hozzászólás hozzáadása