Online rulett kiismerhetősége

2014.02.10 20:55

A véletlen számgenerálás ellentmondásai a rulettben

 

Nagyon sok vita alapját képezi az az alapkérdés, hogy az online rulettjátékban hogyan működik az RNG, és egyáltalában működik-e a valóságban?

Alapvetően az általános felfogás szerint a rulett játékosok többsége úgy gondolja, hogy a klasszikus értelemben vett véletlen számgenerálással működnek a kaszinó szoftverek. Ez hellyel közel érthető is, mert aki nem foglalkozott behatóbban a kipörgött számok közötti összefüggések feltárásával, azok számára a megjelenő számok valóságosan véletlennek hatnak.

Ma már megosztott a tábor ennek az értelmezésében. Azok, akik megismerkedtek az írásaimmal, még ha nem is teljesen értik, de azt már elfogadják, hogy nem sok közük van a véletlenhez. Főleg a rulett minták felismerhetősége segítette ennek a felismerését. A számjegyeken alapuló stratégiám alapjaiban ingatta meg a véletlennel összefüggésbe hozható számgenerálás létezését.

Ha elolvassuk a kaszinók szabályzatát, akkor utalnak arra, hogy garantált, hogy a számok a véletlen számgenerálással jelennek meg. Igazából ezért nem is a kaszinóknak kellene garanciát vállalniuk, mivel szoftvergyártó cégek termékeit használják, így valójában ennek a hitelességét nem is tudják vizsgálni. Az a módszer, amit kidolgoztam pontosan azt tette lehetővé, hogy láthatóvá tettem a számok közötti logikai összefüggéseket, amik olyan nagy számban ismerhetőek fel, hogy teljesen kizárja a véletlen lehetőségét.

Természetesen ebben is van ellentmondás, ami viszont nem releváns az alapkérdésre. Ugyanis az összefüggések nincsenek teljes körűen feltárva, mert ha ez megtörténhetne, akkor az maga lenne a kaszinó szoftver. A valóságban arról van szó, hogy vannak olyan összetett összefüggések, amiket még nem tártunk fel, vagy éppenséggel nem tudunk feltárni. Az hogy ez igaz, nincs kihatással a módszer eredményességére, mert vannak állandó alaptrendek, amik ha más alakban is jelennek meg, az alaptrend jól felismerhető. 

Ha még mindig kételkedsz abban, hogy lehetséges a lehetetlen megismerése, akkor olvasd végig a bejegyzéseimet. Mire a végére érsz, Te magad is befogod látni, hogy ennyi véletlen, ami kiismerhető már egy kicsit sok ahhoz, hogy hinni lehessen a számok véletlen kipörgésében.

Téma: Online rulett kiismerhetősége

online rulett csalás

Dátum: 2021.02.23 | Feladó: Master

Nekem is voltak hasonló meglátásaim.. kifejtenéd? Köszi

online rulett csalás

Dátum: 2015.12.25 | Feladó: Alugy

Már hosszabb ideje játszom kisebb befizetésekkel egy élőnek mondott ruletten! Merem állítani hogy élő! A fekete fehér variációról hallok mindenhol, én pedig a páros- páratlan téteket használtam! Kezdetben jött is meg ment is! Mindig dupláztam ezzel a módszerrel nyertem! Egyszer 60 Ft-os téttel kezdve majd emelve felvertem 670 000 forintra! Annyira könnyen jött hogy naivvá váltam, nem vettem ki, majd egymilliónál gondoltam!
Nem is kell mondanom hogy amit nem gondoltam volna, a gép mindet visszavette! Ahogy visszagondolok tervezett formában csinálta! Amikor a páratlant játszottam egymás után jött 8-9 10 páros szám! Pontosan annyi amennyi kellett a bebukásomhoz!
Nem akartam hinni! Itt valami sumákolás van és elkezdtem figyelni minden apró részletet!
Kezdetben nem vettem észre semmit. Néha-néha szakadozott az adás, vagy egymásra kenődött a vezető szöveg!
Egyszer aztán olyan óriási csalásra jöttem rá amire nem is mertem gondolni és szerintem mások sem gondolhattak még mert nem olvastam róla még merész gondolatként sem!
Hiába minden fortély, minden számítás és szisztéma NEM NYERHETSZ!
Mézesmadzag van ugyan de tökéletes a megkopasztás módszere!
Azóta nem is merek játszani!
Ha saját pénznyomdád lenne, az is kevés lenne!
Pontosítsunk még egyszer! Az internetes élő rulettről beszélek egy bizonyos külföldi nagy kaszinóról!
Szeretném ha más is ráfigyelne és szeretném ha nem kopasztanának meg rengeteg embert!
Amennyiben téma lehet ez ezen az oldalon szivesen le is írom, de hogy minden részlete benne legyen elég terjedelmes iromány lesz!

Sok sikert kivánok a sikertelenségben!

Re:online rulett csalás

Dátum: 2016.03.18 | Feladó: Andrys

Kérlek fejtsd ki a csalással kapcsolatos észrevételeidet! Engem, de szerintem másikat is érdekelne! Üdv

Új hozzászólás hozzáadása